Mielőtt valaki észre venné: a mai bejegyzést "visszadátumoztam" ugyanis eddig valamiért kimaradt a közzétett anyagok közül.
Egyszer már szóba került a Forrás áruház, nem véletlenül a Forrás-völggyel kapcsolatban, már akkor is megjegyeztem, hogy érdekes, hogy éppen a Forrás kiszáradása után nevezték el az áruházat Forrásnak, de hasonló perverz és pofátlan eljárás volt a város közepén betonból emlékművet készíteni az egykori monori tavaknak, majd ezt követően betölteni a Halas(tó) medrét.
Minden korszaknak van saját bűne, nem szükséges visszamutogatni!
(A monori Forrás áruház épülésének időszaka akkor és most visszanézve is fellendülésnek tűnt, miközben az alapvetően működésképtelen szocialista/kommunista rendszer az utolsókat rúgta a nyugati pénzügyi méreginjekciók által, ennek az áruházhoz köthető hatásáról annyi, hogy már nem Forrás áruháznak nevezik az épületet és hazai termék se nagyon van a kínálatban. "Ahogy kicsiben úgy nagyban".)
Részlet a
Magyar Építőipar
című folyóiratból
A fenti kép forrása:
A Magyar Építőipar folyóirat 1956-ban indult, le se tagadhatná, hogy szocialista életszemléletben mutatja a hazai építészet munkáit; Monor említésképpen párszor megjelenik benne, de nagyobb terjedelemben csak a "régi" (idősebbeknek: köztes egészségház. . .) egészségházról írtak, valamikor a Monoldalon is bemutatom majd.
Pest Megyei Hírlap
Mi legyen a neve az új áruháznak?
A Forrás- és a Strázsa név szinte egyenlő esélyekkel indul
Folytatás
Folytatás
A fenti képek forrása:
(A megnyitáshoz ADT előfizetés szükséges!)
Megvan a név!
A fenti kép forrása:
(A megnyitáshoz ADT előfizetés szükséges!)
Egy reklám
A fenti kép forrása:
(A megnyitáshoz ADT előfizetés szükséges!)
1983. augusztus 16.
Pingponglabdaszórás a megnyitón!
Ha valakinek erről készült fényképe, kérem jelentkezzen!
A fenti kép forrása:
(A megnyitáshoz ADT előfizetés szükséges!)
(Azóta a Patterman utca a Forrás utca nevet kapta,
de, előtte volt Szűk és Vajda utca is.)
Lehetséges, hogy folytatása következik. . .
A Forrás-völggyel kapcsolatos korábbi Monoldal bejegyzések:
https://monoldal.blogspot.com/2021/10/forras-volgy-az-egyetlen-helyi.html
https://www.facebook.com/notes/986425641878723/
https://www.facebook.com/notes/268043481165482/
https://monoldal.blogspot.com/2021/08/mammutcsontot-talaltak-monoron-1928.html
https://monoldal.blogspot.com/2022/04/utjelzok-2-ut-forras-volgybe-regen-es-ma.html
(Ugyanitt jó állapotú időgépet vásárolnék. . .)
Tóth Gábor
2023-2025. november 11.
A Monoldal fő támogatója a 2025-ben 39 esztendős

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése