“Kalád Pálné, monori asszony. . .”A Pest környéki nevelődajkák védelmében

 

“Kalád Pálné, monori asszony. . .”

Ez a mondat 1998 óta a fülembe cseng, most önök is megtudhatják, hogy miért.

A Monori Krónika volt a forrásom, a címben szereplő idézet is onnan származik, Vitálisné dr. Zilahy Lídia írásából (396. oldal). (Monori Krónika: Kalangya Kkt-Helytörténeti Kör, Monor, 1998, a Monori Krónika a monori könyvtárban elérhető.)

Vitálisné dr. Zilahy Lídia idézetének eredeti forrása nem Monoron megjelent tanulmány, ami két dolog miatt is érdekes, az első, hogy mégis monori illetőségű asszonyról szól, a másik: elég ritka, hogy egy egyszerű asszonyról név szerint megemlékezzenek. (A hozzám hasonlóan nemesi ősök nélkül tengődő, de családfa-kutatásba kezdő társaim jól tudják, hogy miről beszélek. . .)

De, miért örökítették meg Kalád Pálné nevét?

A történet nem lesz vidám, de mint említettem egy egyszerű asszony életébe láthatunk bele néhány mondat idejére -- ma már elképzelhetetlen, hogy nagyjából száz éve milyen sanyarú élete volt az alacsonyabb társadalmi rendűeknek. (A jelenlegi sorsukkal elégedetleneknek üzenem, hogy az egykori grófok és bárók életét élik. . . sőt.)

Idézet a Monori Krónikából:

„Kalád Pálné monori asszony egy fővárosi cseléd kisdedét vette magához néhány hét előtt szoptatásra. A kisgyermek hétfőn hirtelen elhunyt és kedden orvosrendőrileg felboncolták, hogy mi volt a halál oka, nem sikerült megtudni. A gyermek hamis keresztlevéllel volt kiadva Monorra és így valódi nevét a vizsgálat fogja kideríteni. Az anyát értesítette Kaládné a gyermek elhunytáról, aminek az igen megörült és 20 koronát adott a temetésre, de ő maga nem jött el arra” (A tanulmány elsődleges forrása a Monorkerületi Lapok egyik 1910-es száma volt.)

Ide kattintva interneten is elérhető a fenti szöveg:

https://library.hungaricana.hu/hu/view/MEGY_JNSZ_Kozl_50_1_gyermek1/?pg=215&layout=s

Ahogy olvashattuk Kalád Pálné szoptatásra fogadta magához a gyermeket, ebből következik, hogy Kaládné elég fiatal lehetett -- ma már tudjuk, hogy 21 éves volt, és az idézetet értelmezve ő nem volt felelős a szomorú eset miatt. (1889-ben született)

(A Monori Krónika idézetéből kiemeltem a mai „árfolyamra” nehezen átváltható temetési költséget, „falusi fizetőeszközzel” számolva eléggé elkeserítő eredményt kaptam:

Egy 2017-óta megszűnt. . . linkben ezt olvashattuk: 1910-ben 100 tojás 5 Koronába került, tehát a temetésre kapott 20 korona 400 db tojás ára, de az például nem derül ki, hogy a temetésre elég volt-e?

Ma, kb. 60 forint egy tojás, de azt mondják, hogy „karácsonyig lehet 100 Ft/db is” (400 db X 60 Ft=24000 Ft, vajon ma mire lenne elég ez az összeg?) (2017.) De, mielőtt még lélegeztetőgépre is átváltanánk ezt az összeget inkább haladjunk tovább. 

2021: 2017-ben egyes politikai oldalak kedvenc hasonlítási pontja volt a lélegeztetőgép/bármi, azóta fordult a világ már azt mondják, hogy túl sok lélegeztetőgépünk van. . .)

Mit írt Jókai Mór a nevelő dajkákról?

-- Miért pont Jókai Mór?

-- Hamarosan kiderül.

(Ha a korábban bemutatott újságcikk szó szerint nem is említi, ettől még Kalád Pálné is nevelő dajkának számított)

Arról nincs tudomásom, hogy Jókai Mór a Kőszívű ember fiai című regényén kívül más regényben is említette volna a Pest környéki dajkákat, de ebben „minket monoriakat is megemlít”.

Egy hosszabb részlet, ami megalapozza az Eldobott lélek című fejezetet:

„Budavár minden utcáján csorgott a vér a csatornákban. . .

Egymáson keresztül-kasul omolva hevernek szerteszét a halottak. Magyar, német, olasz, horvát. A várfalakon, a köröndök felett, a sétánysoron, a Várkert bokrai közt, a György téren, a lovagiskola előtt, a fegyvertárnál, a főőrhelynél, a Dísz téren, a három kapunál, a József-bástyán, az Úri utcán, az Országház utcán, néhol halommal, mint a résnél, hol legdühösebb, legmakacsabb volt a küzdelem.

A királyi vár még egyre lángolt. Régibb romok csak füstölögnek már; omladékkal, szenes gerendákkal fedve az utcák; a házak oldalai bezúzva nehéz golyóktól, a tetők széttépve; minden ablak üvegtelen; a kövezet felszántva a bombáktól; szétszórt sánckosarak között, tönkrezúzott ágyúk mellett a levert tüzérek; az egész fölött egy lomha füstfelhő; lőpor és égő korom füstje.”

“E szomorú utcákon keresztül halad végig a dél óráiban Baradlay Richárd.” forrás: MEK, http://mek.oszk.hu/

. . .hogy megkeresse Palvicz Ottó dajkához kiadott gyermekét, aki Monorra került:

"A fél rézpénz - Monor - Kaszáné - 73." forrás: MEK, http://mek.oszk.hu/

·         A 73 egy monori “házszám” -- portaszám

·         Kaszáné a dajka

·         egy fél rézpénz lógott a dajkaságra kiadott gyermek nyakában.

. . . Baradlay Richárd megtalálta a helyet: „Ez a "meghalató intézet".

Amit Jókai így magyaráz: „Nem ölik meg azokat a szárnyavesztett apró angyalkákat, csak meghalatják őket.”

A Pest körül levő falvak mind tele vannak ilyen dajkaságokkal. Erről a dologról nem vezet senki statisztikát. Kerül-e valaha vissza "egy" azok közül, akiket odaküldtek? Nehéz volna rá megfelelni.” forrás: MEK, http://mek.oszk.hu/

Mivel már évszázados rálátásunk van az eseményekre, láthatjuk, hogy a szülő(k)höz nem kerültek vissza, mert nem kerülhettek vissza: születésüktől útban voltak, útban voltak a “megesett” szegény cselédnek, a félrelépő-, hivatalnoknak, a gazdag kereskedőnek és a regényben szereplő Palvicz Ottó álnok jegyesének is. . .

Baradlay Richárd megtalálta a keresett gyermeket, Károlykát:

„Mikor kivitte a világosságra, és meglátta, minő állapotban van, eszébe jutott, hogy Palvicz Ottónak rettenetes oka volt nőül nem venni azt az anyát, ki gyermekét hidegvérrel ide hagyta kerülni. Ha Palvicz Ottó maga talált volna itt rá, talán megölte volna azt a némbert, aki a jegygyűrűjét hordta.” forrás: MEK, http://mek.oszk.hu/

A regényben „meghalató intézetnek” nevezett Pest környéki dajkaság a valóságban nem kizárólag halállal végződött, a most következő monori feljegyzések megemlékeznek arról, hogy pesti “úri” gyerekek “pestikék” végül Monoron élték le az életüket, hálával gondolva nevelőszüleikre.

Ma már elektronikus formában is olvashatják a Kőszívű ember fiai című regényt, ami persze nem pótolja a könyv illatát, a lapok sercegését, de ha részletesebben szeretnénk megismerni, akár keresőszavakat is használhatunk:

http://mek.oszk.hu/00600/00695/html/

A Monori Krónika ide vonatkozó részei

„A kőszívű ember fiai című regényében talán éppen azért nevelkedik Monoron Palvincz Ottó és Alfonsin gyermeke, mert ezt a falut Jókai személyesen ismerte, és valósághűen ábrázolhatta.” (forrás: Monori Krónika, 391. oldal)

„A szabadságharc után elszegényedett monori asszonyok többen vállaltak dajkaságot. A budai és pesti előkelő hölgyek szerelemgyerekei közül több gyerek Monoron talált emlőkre. A gyerekekért ügyvédi közvetítés révén eleinte fizettek. Pár év eltelte után még erről is megfeledkeztek a szülők. A nevelőszülők meg pénzszűkiben nem pereskedtek tartásdíjért. Így váltak az előkelő szülők gyerekei közül többen parasztemberekké, és Monor lakosságát gyarapították, akik szeretettel emlékeztek mindenszentek napján a nevelőszülőkre sírhantjaiknál.” (forrás: Monori Krónika, 392. oldal)

(A tartásdíj szerény mértékéről és gyakran teljes elmaradásáról Jókai is megemlékezik.)

Ajánlom Vitálisné dr. Zilahy Lídia 390. oldalon kezdődő teljes írását a figyelmükbe, majd a 394. oldaltól Németh László folytatja, ahol a később intézményessé vált nevelőszülőségről olvashatnak!

„de egyéb pestkörnyéki falvakban is százakra ment az ingyenesek, a „pestikék” száma. (forrás: Monori Krónika, 395. oldal)

Ahol egynek jut, ott jut kettőnek is. . .

Ez persze a Kőszívű ember fiai című regényre nem vonatkozik, mert ott az irigység, hazugság, ármánykodás adja a regény alapját -- mondhatnám a címét is -- de néhány részlet, ami esetünkben fontos, például egy bajtárs dajkához kiadott gyermekének megkeresése és gyógyítása, a regény egyik emberséges ellenpontja a véres forradalom, családi drámák, és képmutató szerelmek közt.

Ezért nem is értem, hogy Jókai miért a szegény sorsú nevelőkön, dajkákon akarta „elverni a port”?

Miközben a jelenség annyira köztudott volt és senki sem tett semmit, hogy egy “korabeli” élclap a Borsszem Jankó, 1896. augusztus 9. száma is megemlékezett a „meghalató intézményről”, de általános tartalmukhoz híven, itt éppen támogatják, valakinek pont ilyen halált kívántak:

„Aszondom, hogy nagy kár vót ki nem kűdeni Monorra valami angyalcsinálóhó, mer sok galibát csinál ammég”

A fenti szöveg forrása: 

https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/BorsszemJanko_1896/?query=%20Borsszem%20Jank%C3%B3%2C%201896.%20augusztus%209.&pg=604&layout=s

A regényből nem derül ki, hogy a „kitalált?” dajkának -- Kaszánénak -- volt-e saját gyermeke?

“Kalád Pálné monori asszony” hat, saját gyermekét felnevelte -- sorban: Margit, Julianna, Erzsébet, Terézia, Anna, Béla -- én azt gondolom, hogy a befogadott gyermeknek sem volt rosszabb sorsa, mint a sajátjainak, mert attól rosszabb aligha lehetett volna -- nem tudjuk, hogy a saját gyermekei közül hány halt meg mielőtt felnőtt. . . 

Úgy érzem, hogy kötelességem megvédeni a “Pest környéki dajkák” becsületét még akkor is, ha emiatt Jókai Mórral, az írófejedelemmel kerülök “vitába”!

-- És nem csak azért, mert “Kalád Pálné, monori asszony” az üknagyanyám volt.

Az egyszerű monori asszonyok -- négy elemivel vagy éppen a nélkül -- hatással lehetnek akár az évtizedekkel későbbi eseményekre is; ezt a lenti képen látható, Ida néni által írt ajánlás bizonyítja, Ida néniben a Monoldal egyik ösztönzőjét tisztelhetjük!

Észrevételeket szívesen fogadok!

A Monoldal fő támogatója a 2021-ben 35 esztendős Tóth Karosszéria Monor

https://www.facebook.com/T%C3%B3th-Karossz%C3%A9ria-Monor-T%C3%B3th-J%C3%A1nos-karossz%C3%A9ria-lakatos-mester-299265606750411/?fref=ts

(Korábbi, facebook jegyzetként megjelent írásom felújítását olvashatták)

2016-2021. november 

Tóth Gábor