A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Csóka Géza. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Csóka Géza. Összes bejegyzés megjelenítése

2022. július 5., kedd

Egy monori kalandjai Monoron (2.) Csóka Géza látogatása a felvidéki Monaron (Horvátgurab)

 A Monor néveredetét kutató és bemutató sorozatomhoz kapcsolódik a korábban elindított "Adalékok Monor néveredetéhez" című kiegészítésem, ami azóta hasznos, ismeretterjesztő sorozattá vált.

Az eddig közzétett részek alul a lábjegyzetben olvashatók, az első link olvasása a jobb megértés miatt ajánlott!

Én eddig háromszor indultam el a felvidéki, Pozsony melletti Monor/Monar utódjául ismert településre, de még egyszer sem értem oda. . . többnyire éjszaka vagy hajnalban, többször el is tévedtem, sőt egyszer olyan fáradt voltam, hogy a térképen vízfolyásként jelzett vonalat útnak néztem, így nehéz lett volna kocsival teljesíteni a távot. . .

 A Monorierdő csapatát erősítő Csóka Géza történész barátunk elment a felvidéki Monarra, ami jelenleg Chorvátsky Grob (Horvátgurab)!

Köszönjük a fáradozásait és az általa készített fényképet!

A lenti képen Géza, a háttérben a horvátgurabi Monar center látható, kicsit rímel a "Kőbányai úti Monori Centerre" :)

Aki ismeri a korábbi részben bemutatott "Monar" képet, talán nem lepődik meg annyira, de bevallom ez a kép engem meglepett, pedig pár órát eltöltöttem már a témával. . .





A kutatásaim egy fontos kérdéssel fejeződtek be: a helyiek körében megmaradt a Monar szó vagy levéltárakból/oklevelekből "szedték elő"?

Horvátgurab jelenleg Chorvátsky Grob, a Monor/Monar néveredetet az ott lakók a Kiss Lajos által elvetett szláv eredetű" nyakékgyártó ötvös" jelentéssel magyarázzák, ezt Kiss Lajos szlávistaként a mi Pest megyei Monorunk esetében kizárta a néveredetek közül. . .



A fenti térkép forrása: 
https://www.google.com/maps/place/Term%C3%A1lny+prame%C5%88+Chorv%C3%A1tsky+Grob/@48.1815066,17.1129035,11z/data=!4m13!1m7!3m6!1s0x476c9aad8f94c421:0x400f7d1c696fff0!2s900+25+Horv%C3%A1tgurab,+Szlov%C3%A1kia!3b1!8m2!3d48.2280012!4d17.2915956!3m4!1s0x476c9aa677feb453:0xc8c6d4d379368fbe!8m2!3d48.2305816!4d17.2711579

 

A néveredet sorozatból egy rész a lehetséges párhuzamokkal foglalkozik, mint pl. a Pozsony melletti egykori Monar település:

https://monoldal.blogspot.com/2016/11/monor-telepules-nevenek-eredeterol-5.html



·         Egy monori kalandjai Monoron (1.): http://monoldal.blogspot.com/2021/11/adalekok-monor-telepules-neveredetehez.html

·    Adalékok Monor település néveredetéhez -- egy monori népmesében szereplő "Merzsa" szó vizsgálata (1.): 

   http://monoldal.blogspot.com/2021/05/adalekok-monor-telepules-neveredetehez.html

·    Adalékok Monor település néveredetéhez -- egy monori népmesében szereplő "Merzsa" szó vizsgálata (2.): 

   http://monoldal.blogspot.com/2021/05/adalekok-monor-telepules-neveredetehez_9.html

·    Adalékok Monor település néveredetéhez -- egy monori népmesében szereplő "Merzsa" szó vizsgálata (3-4):

http://monoldal.blogspot.com/2021/06/adalekok-monor-telepules-neveredetehez.html

·    Adalékok Monor település néveredetéhez -- egy monori népmesében szereplő "Merzsa" szó vizsgálata (1-4.) rész vázlatos összefoglalása): 

http://monoldal.blogspot.com/2021/07/a-merzsa-ret-merzse-mocsar.html


·    Mit kerestek Monoron a  gladiátorok? (Közvetlenül nem kapcsolódik a néveredet kutatásához, de a történések folyamatához igen.) (1. rész):

http://monoldal.blogspot.com/2021/06/mit-kerestek-monoron-gladiatorok.html

·    Gladiátorok, zsoldosok mars hazafelé (a mars szó eredetének kutatása) (2. rész):

http://monoldal.blogspot.com/2021/06/gladiatorok-zsoldosok-mars-hazafele.html


Észrevételeket szívesen fogadok!


Tóth Gábor

2022. június


A Monoldal fő támogatója a 2022-ben 36 esztendős 

Tóth Karosszéria Monor






https://tothkarosszeriamonor.gportal.hu/

https://www.facebook.com/T%C3%B3th-Karossz%C3%A9ria-Monor-T%C3%B3th-J%C3%A1nos-karossz%C3%A9ria-lakatos-mester-299265606750411/?fref=ts






2022. június 21., kedd

Városi legendák (3.) Téves bejegyzés: 1368 monori határbejárás -- Csóka Géza kiigazít





A facebook átveréséhez szükséges kisméretű kép. . .

Néhány éve felbukkant egy bejegyzés, ami néhányunknak nagy meglepetést okozott; mint tudjuk Monor (hogy pontosak legyünk: a Pest megyei Monor) jelenleg ismert legrégebbi írásos említése 1398;  1998-ban ünnepeltük a 600. évfordulót, ez a Monori Krónika (1998) című kiadványban csúcsosodott ki, majd a millennium közeledtével elvezetett a monori Helytörténeti Kiállítás létrejöttéhez (2000) (Lásd legalul az ajánlott linkeket!)



Piróth András zomácművész munkája

A monori címer színeiben sokféle színárnyalatot láthattunk az elmúlt évtizedekben, ezt sokszor az adott módszer vagy alapanyag befolyásolta, a lenti címer egészen közel áll a címerleíráshoz (a kék világosabb. . .),  a monori címer eddig látható megjelenései egy külön részt kapnak majd.







De, hogy szól a meglepetést okozó téves bejegyzés?

"Monor 1368-i határjárásánál Csév, Vasad, Zsiger."

"Monor 1368-i határjárásánál Csév, Vasad, Zsiger."

Első ránézésre azt mondhatnák, hogy egy jókora nyomdai hibával van dolgunk: a hatosból könnyen lehet kilences. . . és akkor megkapjuk a közismert 1398-as évszámot. 

Eddig úgy tudtam, hogy az 1398-es évből sem ismerünk a fentivel megegyező határleírást, ezért valami más lehet a titok!


Csóka Géza történész barátunk megoldotta a rejtélyt!

(Csóka Géza: A régi Újfalu (Monorierdő településelődjének emlékei a források bűvöletében, 2016), az első rész nyomtatott formában, a második rész digitálisan elérhető a monori és a monorierdői könyvtárban!)

Géza kikereste- és végigolvasta az 1368-ból származó ismert oklevelet és sokunk megdöbbenésére nem találta a 

-- "Monor 1368-i határjárásánál Csév, Vasad, Zsiger." -- 

mondatot!

Az oklevél elsősorban a Cegléd környéki létező és elpusztult településeket említi, Irsa és Bénye a Monorhoz legközelebbiek, ami még szerepel a leírásban, de Monor, Csév, Vasad, Zsiger, nem!

Véleményem szerint Monor, mint "jelentősebb" település tájékozódási pontként került a (modern)leírásba, ez már a jelenben és nekünk szól, a szerző segítséget akart adni, de végül egy rejtvényt kaptunk, de én is tévedhetek; miközben tudjuk, hogy Monor (település) egészen biztos idősebb, mint az 1398-ban kiadott oklevél, mert ezt régészeti leletek is bizonyítják, de korábbról nincs írásos említés, illetve hogy még csavarjak egyet a történeten: a mai Monor helyén álló település(ek) nevét sem tudjuk, legfeljebb a helyüket és az ott talált leletek becsült korát. Ezek a helyek pl. a mai Belváros, Kenderes, Paplapos stb. Ha Monor/Monar valóban egy kun szó, akkor lennie kellett korábbi névnek is. . . egyre több a rejtély.

(A településrészeket is jelző új utcanévtáblákról már beszéltünk, nagyrészük rossz helyre van téve, ezért félrevezetőek. . .a szemünk előtt is képződnek rejtélyek -- ha hagyjuk!

Ha a Monor/Monar név valóban kun eredetű, ahogy azt a jelenleg elfogadott névmagyarázat állítja, akkor a névadás ideje jól behatárolható (a kunok betelepítése és 1398 közt) viszont attól sokkal régebbi régészeti leletek is előkerültek a mai Monor területén, szóval bárhogy hívhatták korábban. . . persze ha mégse kun, hanem úz vagy besenyő, akkor meg bármi lehet. . . (!) mert előbb itt voltak.

A Monor néveredet témáról írt sorozatom egyes részei már olvashatók a Monoldalon, folyamatosan fejlesztem őket, és tervezem az összesen 12 rész közzétételét is, lásd alul a lábjegyezeteknél!


Az oklevél állítólagos szövege itt olvasható Bártfai Szabó Lászlótól:

https://library.hungaricana.hu/hu/view/KozMagyOkmanytarak_pest_megye/?query=cs%C3%A9v%201368&pg=443&layout=s&fbclid=IwAR2Kk-5UrND4YzuZ7iCs6Iv0QDOsmW-Y2KoXyQa8vOcvazGji7p5-SUPbmI


Egy részlet az oklevélből, amint látják, "nem könnyű olvasmány", a harmadik sor elején felfedezhetik a Chegled-Cegléd nevet.


A fentieket tudomásul véve új adat előkerüléséig Monor első írásos említése marad az eddig ismert évszám: 1398.

Csóka Gézának köszönjük a tőle megszokott alapos kutatómunkát!


Egy ("számos. . .") saját élményem, ami közvetlenül kapcsolódik a témához

A kilencvenes évek végén megismerkedtem Piróth András zománcművésszel, akkoriban családi címereket- és egyházi témájú ikonokat készített. Megismerkedésünk után nem sokkal Andrást "rávettem némi portfólió változtatásra" így magyar őstörténeti vonatkozású téma-, városcímer- és autóembléma is készült általa. . . Esetünkben a városcímer az érdekes, mert egyik alkalommal "elírta" a Monor címerhez tartozó évszámot, a rontott táblát sok más egyébbel együtt azóta is őrzöm. . .  1368. . .

A történethez tartozik még egy monori szál: a fent látható Monor címer András utolsó munkája volt, a címer monori megrendelője Andrással egy héten halt meg, még az átadás előtt. . . így maradt nálam.

Andrásról, életművéről már készül egy hosszabb bejegyzésem, mert igaz, hogy nem monori volt, de mégis nagy szerepet játszott a Monoldal későbbi létrejöttében!



 Ajánlott korábbi bejegyzéseim:


  •   Csóka Géza Régi Újfalu című könyvének bemutatója:

 https://www.facebook.com/notes/monoldal/k%C3%BCl%C3%B6nsz%C3%A1m-cs%C3%B3ka-g%C3%A9za-r%C3%A9gi-%C3%BAjfalu-c%C3%ADm%C5%B1-k%C3%B6nyv%C3%A9nek-bemutat%C3%B3ja/1034586106668834/

  • Megmentett örökség 2014 -- Monori régészeti leletek hazakerülése:

https://monoldal.blogspot.com/2017/05/megmentett-orokseg-2014-monori-leletek.html

  • Ha koppan az ásód (1990-2021) dr. Halász János emlékére

https://monoldal.blogspot.com/2021/10/ha-koppan-az-asod-1990-2021-dr-halasz.html

  • Monor település(ek) néveredetéről, az összes, eddig megjelent írásom:

https://monoldal.blogspot.com/2024/05/monor-telepulesek-neveredeterol-az.html

  •   Könyvbemutató (5.), A Monori krónika (1998.):







 Minden észrevételt szívesen fogadok! 

(Ugyanitt jó állapotú időgépet vásárolnék. . .)




Tóth Gábor

2022. június-2025. február 6.


A Monoldal fő támogatója a 2022-ben 36 esztendős 

Tóth Karosszéria Monor









2021. november 26., péntek

Hidak Monor és vidékén (1.) A monorierdői vasúti gyalogos felüljáró




2018-2019-2021-2025.



A hidak összekötő szerepét már sok mondás, talán néhol még párt is fel(ki)használta, mi most egyszerűen azért keressük meg ezeket a hidakat, mert utunkat segítik, vagy segítették -- gondolva itt a már "nem létező" hidakra is, például mai főszereplőnkre. (A "nem és létező" szavak okkal kerültek idézőjelbe, a történet végén csattanó várható.)

Vonzódásom a hidakhoz nem új keletű, visszagondolva gyerekkoromra elég nehéz volt velem közlekedni, mert egy hidat -- de elég volt egy hídgyűrű is -- meglátva azonnal záporoztak a kérdéseim.

-- Van-e alatta víz?

-- Ha igen, van-e benne hal?

Sorozatunk első része nem vizet áthidaló hídról szól, hanem egy vasúti gyalogos felüljáróról, ami nem hétköznapi kalandon ment keresztül, érdemes néhány percet rászánni.

A monorierdői vasúti gyalogos felüljáró

története összefonódik a régi monorierdői iskola történetével, ennek megszűnése a felüljáró végét is jelentette -- nem volt rá szükség. A régi monorierdői iskola történetével a MOIN foglalkozik (Monorierdői Oláh István Népfőiskola)

Az már érdekesebb, hogy miért nem tették át a felüljárót az új központba, a "csomópontba"?

Sok balesetet megelőzhetett volna. . .

Elbontották. Így tudtuk, illetve a hiánya egyértelmű volt, mert leírásokból tudtuk, hogy létezett, sőt később Péterffy István képeit is megtaláltam a www.fortepan.hu-n, ezeket most önök is láthatják.

Sajnos a felüljáró építéséről és elbontásáról sem találtunk semmilyen anyagot, de egy MOIN előadást követő beszélgetés váratlan fordulatot hozott: a lebontott felüljárót nem semmisítették meg, hanem máshol -- hamarosan kiderül hol -- újra felállították. Személyes adatközlőnk Bicskei Józsi bácsi volt, ezúton is köszönjük neki! (Sajnos Józsi bácsi a közelmúltban elhunyt, nyugodjék békében!)

A monorierdői gyalogos felüljáró még az eredeti helyén, az Iskola utca végén:



A lenti képen hátul valószínűleg a mai Beton út egy része látható:




Hová tűnt a monorierdői gyalogos vasúti felüljáró?

Ahogy már említettem Bicskei Józsi bácsitól tudjuk, hogy a felüljárót lebontás után nem semmisítették meg; Vecsésen újra felépítették! Ezzel ismerős helyzetbe kerültünk: rengeteg monori lakos akár évtizedeken keresztül elment alatta -- de akár rajta is -- és nem tudta, hogy eredetileg az a “mi” monorierdői felüljárónk volt!

Újra áll Vecsésen!

A lenti képek már Vecsésen készültek, ahogy látni is, a rácsos vasváz oldalát belemezelték. Itt egy újságcikk 2012-ből, kiderül, hogy mi volt a lemezelés oka: http://www.vecseshirek.hu/2012/07/12/vasuti-allomasokat-ujit-fel-a-mav/



Egy lemezelés előtti kép, de már Vecsésen, a feljáró felől.

A kép eltűnt pótlása folyamatban. . .

A lenti térkép forrása: https://www.google.com/maps/place/Vecs%C3%A9s,+2220/@47.4045872,19.2616176,124m/data=!3m1!1e3!4m5!3m4!1s0x4741ea9cf8bdeff7:0x400c4290c1e27e0!8m2!3d47.4068857!4d19.2624362?hl=hu

A felüljáró mai helye, Vecsésen a Telepi út-Virág utca folytatása, a széles barna sáv a vasúti pálya, keresztben a szürke sáv a felüljáró.



A monorierdői helyszínt a felüljáró viszonylag rövid ott “tartózkodása” miatt nehezebb térképen bemutatni, sajnos az ide vonatkozó térképet most nem találom, de majd pótolom; addig egy kis segítség: a 4-es főút monorierdői felüljárója mellett még látható a romos iskolaépület, az iskola és a mai felüljáró mellett volt a gyalogos vasúti felüljáró.


A monorierdői helyszínt a felüljáró viszonylag rövid ott “tartózkodása” miatt nehezebb térképen bemutatni, sajnos az ide vonatkozó térképet most nem találom, de majd pótolom; addig egy kis segítség: a 4-es főút monorierdői felüljárója mellett még látható a romos iskolaépület, az iskola és a mai felüljáró mellett volt a gyalogos vasúti felüljáró.

Amíg a gyalogos vasúti felüljárót is ábrázoló korabeli térkép előkerül itt egy térkép napjainkból, az Országút a 4-es főút, az Iskola utca végén volt a felüljáró (Nagy Lászlóné észrevétele, hogy a Google térképen rossz helyen van az Iskola utca, és valóban kissé balra keresendő, pont a “Beton út” kiírásnál, ahol csak egy oldalon vannak házak.)



A fenti térkép forrása: https://www.google.com/maps/place/Monorierd%C5%91,+Iskola+utca,+2213/@47.3150323,19.4876338,261m/data=!3m1!1e3!4m5!3m4!1s0x474199d6306a4e47:0xef0e6b5d21790a25!8m2!3d47.3148141!4d19.4875975

A kutatás nem állt meg,

MOIN-os barátaink új eredményei: Nagy Lászlóné megtalálta azt a korabeli dokumentumot, ami a monorierdői gyalogos felüljáró elbontásáról döntött, Csóka Géza a MÁV levéltárában megtalálta a monorierdői (vecsési) gyalogos vasúti felüljáró teljes tervdokumentációját!

A gyakorlati kutatás is új eredményeket hozott! Az egykori monorierdői helyszínt bejárva megtaláltam a felüljáró vasbeton- alapjait és kezdő lépcsőit! A vasbeton kockák egyenként közel egy köbméter térfogatúak és még ma is kiállnak a földből, ahogy az első két lépcsősor is, ahogy az a régi és a nemrég készült képeken is látható.

(A lenti képek 2019-ben készültek.)






A fenti képen az egyik “hídláb”-betonkocka látható, közel egy köbméteres, a jó szeműek hátul felfedezhetnek egy régi vasúti betonkerítés elemet is.

A fenti képen a felüljáró két első vasbeton lépcsője látható (alul ezen támaszkodott a felüljáró vasszerkezetének a vége)




A fenti képünk a fejlécképünknek “megfelelő” nézőpontból készült, szemben az Iskola utcán egy személygépkocsi áll, a növényzet miatt a Beton út már nem látszik.


2018-2019-2021-2025.

Tóth Gábor


Észrevételeket szívesen fogadok!

(Ugyanitt jó állapotú időgépet vásárolnék. . .)

A Monoldal fő támogatója a 2025-ben 39 esztendős

Tóth Karosszéria Monor





Mindszentek előestéjén, egy jelmezes party

  M egint olyannal foglalkozom, amivel nem nekem kellene, lassan az egész Monoldal erről szól. . . valakinek meg kell tennie; szívesen olvas...

Népszerű bejegyzések