"Olyan emberre, mint ön, a Magyar Szocialista Népköztársaságnak nincs szüksége”
"Székely Kornél grafikusművész, a Polgári Művészeti Műhely vezetője 1949-ben született. Mivel húsz évesen kiállt a mártír Bauer Sándor elvei mellett (aki így írt búcsúlevelében: „Halál az orosz megszállókra! Oroszok menjetek haza!”), a Tolnai Lajos utcai rendőrség vizsgálati osztályára került. Majd „örökös próbára bocsájtották.” Ezért nem is vették fel a Képzőművészeti Főiskolára. Segédmunkás, reklám-marketing előadó, majd vezető lett. A ’90-es évek elejétől könyv-, reklám-, és kiállítási grafikai munkákkal foglalkozik. „Mit tehet egy grafikus? A költő versel, a festő fest, a szobrász szobor, a rajzoló pedig rajzol. Csak egy kicsit másképp. 2002. május 1-én, - távol minden ünnepléstől - a munkaszobám magányában készítettem egy politikai plakátot (akkor még azt hittem a fióknak). A kép sarkába ezt írtam : Uff Polgári Művészeti Műhely (kölyökkorom kedvenc törzsfőnöke így jelezte: ...én beszéltem). Hát én is így beszéltem. Ekkor jöttem rá, hogy harminc év után ismét van mondanivalóm. Az első harminc plakát, - melyeket “Beszélő Plakátok”-nak neveztem el, az első hónap végére elkészült. Persze tudtam, hogy a fiókban heverő munkáim annyit érnek mintha semmit sem csináltam volna”- írja életrajzában a művész.
Egyéni kiállítások:
- Egyetemi E-klub (foto) – a KISZ Bizottság másnap bezáratta (1976),
- Dürer Terem (képgrafikai és kollázs) – rendőri biztosítással a megnyitás előtt 1 órával bezárták (1978),
- (1979-2001: ajánlott majd önkéntes szilencium),
- Budapest, Makona-Ház (Makovecz Imre meghívására) (2002),
- Budakeszi, Szent László Ház (2003),
- Budapest, Két Hollós Könyvesbolt (2003),
- Budapest, Magyarok Háza, „Őrzöm a lángot” c. kiállítás (2003),
- Budapest, Magyarok Háza, „Beszélő Plakátok” c. kiállítás (2004),
- Budapest, Magyarok Háza, „A parlamenti beszéd – Wittner Mária” c. kiállítás (2005),
- Budapest, Püski-Masszi Kávézó (2006),
- Budapest, Magyarok Háza „56. fénylő arcai” – Kiss Ivánnal közösen (2006),
- Parlament Felső Ház – „Emlékezz Európa” c. kiállítás (2011),
- Millenáris, HM Kulturális Központ (Stefánia út), Szentendre, Mecséri laktanya, Ludovika Akadémia (2011),
- Lakitelek Népfőiskola (2011),
- Leányfalu, Faluház (2012),
- Csoportos kiállításokon vett rész Budapesten és Debrecenen kívül számos nagyvárosban.
Munkák gyűjteményekben: számtalan sokszorosított kép található belföldi és külföldi személyeknél és szervezeteknél (Itthon, Erdélyen túl Ausztria, Olaszország, Német- és Franciaország, Új-Zéland és Ausztrália, USA és Kanada), Lengyelországban a poznani 56-os Múzeumban, Kiskunmajsán Pongrátz Gergely 56-os Múzeumában.
Kitüntetések:
- Nemzeti Fórum Egyesülete, Emléklap (2006),
- Corvin-közi Hősök Érdemrendje Babérkoszorúval (2006),
- 56-os Érdemkereszt (2011),
- A honvédelmi minisztertől a II. Honvédelemért Kitüntető Cím (2011).
- 2011. októberében a Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt (polgári tagozata) kitüntetést kapta.
Nemrég érkeztek haza (2012.) Wittner Máriával együtt Poznanból. Milyen rendezvényen vettek részt?
–A poznani forradalom emlékére mentünk ki Lengyelországba. A poznani felkelés az 56-os vérbefojtott magyarországi forradalom egyik nemzetközi előzménye volt. A poznani munkások az alacsony bérek, a norma megemelése és az évek óta tartó megalázottság ellen 1956. június 28-án kezdték meg a tüntetésüket, amely fokozatosan kiszélesedett és konkrét követeléseket megfogalmazó forradalmi megmozdulássá lett. A tüntetéssorozat kiteljesedését a hatalom egy páncélos alakulat kivezénylésével és támadásával fékezte meg. Tehát ennek a forradalomnak is, akár a miénknek, idén van az 56. évfordulója. Jártunk mi már, a pesti srácok Poznanban, nem véletlenül, hiszen 1956-ban, a budapesti felvonulók transzparensein olvasható volt: kövessük a lengyel példát. Az is figyelemreméltó, hogy 1956. október 24-dikétől Poznanban papírdobozokban pénzt gyűjtöttek a magyar forradalmárok megsegítésére. Majd megkezdődött a véradás. A lengyeleket nem kellett külön felkérni, ők rögtön küldtek élelmiszersegélyt, gyógyszereket. Nagyon sok magyar forradalmár köszönheti életét a lengyel véradóknak.
–Nem foglalkozunk vele, ahogy az 1956-os forradalom még mindig kibeszéletlen téma, amint történelmünknek oly sok más része.
–Nagyon sokan „ásnak” az 1956-os történések mélyére, csak éppen „különböző leleteket” hoznak fel. Ez a legnagyobb baj. Az 1956-os forradalom más volt a pártházakból, a parlamentből, a Corvin-közből, a laktanyákból nézve. Azok a történészek, akik megpróbálnak pártatlanok lenni, abban a nehéz helyzetben vannak, hogy bizonyos dokumentumokhoz a mai napig sem tudnak hozzájutni, így a KGB –levéltárak anyagaihoz sem. Biztosan léteznek iratok a szovjet kivonulás és Maléter letartóztatása kapcsán, de ezekről nem tudunk biztosat. Amikor Malétert és a letartóztatott küldöttséget hozzák a Juta-domb felé, akkor az addig a forradalmárokat támadó katonai alakulatok hirtelen elkezdik az oroszokat támadni, oly annyira, hogy abban a páncélautóban, amiben Malétert szállítják, a sofőr mellett ülő személy súlyos sérüléseket szenved. Ennek az akciónak sincs meg pl. a pontos leirata. Több forradalmár visszaemlékezését olvastam, ismerem Pongrátz Gergely könyveit, és ezek mind erősítőleg hatottak rám. Felvetődhet a kérdés, hogy miként is kötődöm 1956-hoz. Ez az elkötelezett kapcsolat sok szálon fut. Annak ellenére, hogy a forradalom napjaiban még csak 7 éves voltam, igen sok közvetlen és közvetett emléket őrizhetek. Tekintettel arra, hogy Józsefváros közepén laktam, a forradalom szinte körülöttünk zajlott. Nagyapám minden hírt megosztott velem, amit hallott, azt lefordította a „nyelvemre.” Kis néprádiónk állandóan szólt. Még hallom: “Hazudtunk éjjel, hazudtunk nappal, hazudtunk minden hullámhosszon!” Azon a füstös-szürke estén a házban nagy rohangálás kezdődött. “A ruszkik átlépték a határt” - vélem hallani a szomszéd bácsitól. Nevetgélő apám érkezik külső Kőbányáról. Évek óta külön élünk. Mi ez a csetepaté?- kérdezi. Ott kint a kőfejtő mellett nincs semmi. Átmegyek a Práter utcába - mondja. Rövidesen halálsápadtan visszaérkezik. Engem beküldenek a szobába. De én csak a vécéig megyek, ott mindent hallani. Suttognak. “Az Erzsi és a férje ott vannak eltemetve a “Papgödörnél”! - mondja és szipog. Erzsi néni, - apám húga - mindig nagyon kedves volt hozzám. Tőle kaptam először narancsot. Később apám sógornőjét, aki ápolónő volt a Baross utcai klinikán, két és fél év börtönre ítélték, mert elsősegélyt nyújtott a forradalmároknak. November első napjaiban eljött értünk édesanyám második férje, hogy azonnal indulunk Amerikába. Mi nem mentünk. Ám néhány hónap múlva megkaptuk az első lapot Kanadából. Nem győzöm megköszönni az Úristennek azt, hogy Wittner Mária baráti körének tagja lehetek. Wittner Mária fiatalon teljesen másként látta a forradalmat, és többször elmondta, hogy a hosszú börtönévek alatt lett igazi forradalmár. Volt ideje végiggondolni az eseményeket, mikor kicsi emberekből óriások lettek és nagyokból törpék.
-Most, hogy visszaérkeztem Poznanból sokkal többet tudok mondani. Mióta a Polska Gazeta oly határozottan kiállt népeink történelmi barátsága mellett, nagy változásról számolhatok be. Felejthetetlen élményben lehetett részünk mikor a poznani polgárok és Lengyelország sok szegletéből érkező szimpatizánsok kitörő örömmel, tapssal és sok-sok öleléssel köszöntötték kicsiny küldöttségünket, élünkön Wittner Máriával. A tiszteletünkre rendezett beszélgető esten pontosan kirajzolódott, hogy lengyel barátaink milyen jól eligazodnak az 56 évvel ezelőtt történt budapesti események között. Forradalmunk iránti tiszteletüket már korábban megtapasztalhattuk. Például, mikor itthon még egyetlen emlékhelye sem volt a mi Mansfeld Péterünknek, Poznanban már emléktáblát avattak, sőt utcát neveztek el magyar forradalom ifjú mártírjáról és reá merőleges utcában található a legfiatalabb, mindössze 13 éves lengyel áldozat Romek Strzalkowski emléktáblája is. Most mikor koszorúzni mentünk az emléktáblákhoz meghatódva láttuk, hogy lengyel barátaink mindkét helyen rengeteg koszorúval és virággal emlékeztek ifjú hőseinkről. A lengyel-magyar barátság gyökere nagyon messzire nyúlik vissza. Vannak, akik legutóbb felvetették, hogy a lengyelek pénzért jöttek tavaszi nemzeti ünnepünkre. Fel sem vetődött bennük, hogy a lengyelek szívesen és értünk jöttek a Kossuth térre.
Ez a baráti társaság tartja még a kapcsolatot?
–Nem, mert széjjelszéledtünk. Egyik barátunk a letöltött börtönévek után pl. Svédországba menekült ki, a másik pedig Franciaországban dolgozik nemzetközi hírű kályharestaurátorként.
Mi történt önnel a Tolnai Lajos utcában?
–Szerencsém volt, mert „nagydumásként” jól tudtam félrebeszélni, így közben gondolkozhattam, mit válaszoljak bizonyos kérdésekre. A kihallgatók meg üvöltöttek, hogy térjek a tárgyra. Arra is rájöttem, hogy amire kíváncsiak voltak, azt már jól tudták előre. Hiszen informálva voltak. Nehezen lehet visszaadni 10-13 órás kihallgatások hangulatát…Szinte minden alkalommal elém dobták a büntető-törvénykönyvet, és fel kellett belőle olvasnom azt a paragrafust, hogy a rendszer megdöntésére irányuló fegyveres összeesküvés büntetési tétele 10-15 év, minősített esetben 15 év, vagy kötél általi halál. Amikor már másznak a tetvek a rabon, amikor a harmadik napja nem engedik aludni, és vízben főtt tüdőhörgővel etetik, akkor ez a fiú őszinte megbánást mutat. Így a tárgyaláson már csak mint tanú vettem részt. Hat hónap után kaptam egy papírt, amire azt írták a belügyesek, hogy”örök” próbára bocsájtanak. Ez azt jelentette, hogy állandóan megfigyeltek. Három munkahelyet jelöltek ki számomra, ahova jelentkezhettem, és a munkahely elérésére útvonalengedélyt kaptam. Tehát három éven keresztül ugyanazon útvonalon kellett munkába járnom. Hatszor jelentkeztem a Képzőművészeti Főiskola grafikus –restaurátor szakára, és utolsó alkalommal, 1973-ban már csak elbeszélgetésre hívtak be, tehát biztos voltam abban, hogy felvesznek. Behívattak szeptember végén a főiskola rektori hivatalába, ahol egy ideológiai komisszár hölgy szigorúan rám nézett és azt mondta: „Székely úr! (nem elvtársozott) Magának teljesen felesleges felvételiznie, mert olyan emberre, mint ön, a Magyar Szocialista Népköztársaságnak nincs szüksége.” Protekcióval jelentkezhettem volna az Iparművészetire is, de azt szerencsére nem vettem igénybe, mert megüthette volna a bokáját a jóakaróm.
–Igen, de nem lustaságból. Mint már említettem, előírt útvonalon kellett járnom, emellett az állami ünnepeket a rendőrségen kellett töltenem. A nyaralás sem volt egyszerű. Nagy kegyesen megengedték, hogy lemehessek Siófokra, de azzal a feltétellel, hogy ahogy megérkezek, bemegyek a rendőrségre, közlöm a lakhelyemet, és minden reggel hat órakor meg kellett mutatnom magam a rendőröknek. Útlevelet sem kaptam, és sokáig nem is próbálkoztam, csak mikor az ún. dolláros üzletláncnál dolgoztam. Telefont is csak 89 után kaptam. Grafikákat pedig azért sem készítettem, mert a szokásos házkutatások alkalmával elvitte azokat a rendőrség. Ezért nem tudok mutatni régi munkát.
–Vallásos családból származom, de akkoriban Istenkereső fázisban voltam, és így meg akartam jeleníteni azt is Káin hogyan is öli meg Ábelt. A keresztút stációi is mindig érdekeltek. Meg akartam érteni, hogyan is lehet az, hogy valaki szó nélkül tűri a korbácsolást. Ilyen témában rajzoltam akkor. S ezért vették el tőlem azokat.
– A Képzőművészeti Alap Kiadó Vállalatánál dolgoztam, mint csomagoló. Zseniális kortárs művészek között éltem akkor. Meg kell nézni kortárs művészek életrajzát, és láthatjuk, sokan itt kezdtek el dolgozni. Azon a helyen is kétféle ember volt, akit megfigyeltek, és aki megfigyelt. A következő munkahelyemen már reklámgrafikusként dolgozhattam, majd valaki felajánlotta, próbáljak meg az Intertouristnál dolgozni, a Csemege Kereskedelmi Vállalat dolláros üzlethálózatánál. Egy ilyen helyen engem legalább öt ember tudott megfigyelni. Tehát jobban szemmel tudtak tartani. Pontosan ezért vittek el korábban egy év javító-nevelő munkára a honvédséghez. Ott a helyi parancsnok, mikor meglátta, hogy lerajzoltam, és magára ismert, megörült, és megtett a század dekoratőrének. Ez nem volt hálás feladat, mert nekem kellett még a Videoton nagytermében is elkészíteni a november 7-ei ünnepség dekorációját."
Itt eszembe jutott egy saját élmény:
"Egy alkalommal Kornél személyesen mesélte, hogy a rendszerváltoztatás előtt a honvédségnél megbízták egy szocialista ünnep dekorálására, amit ő úgy oldott meg, hogy a színpad végét beterítő hatalmas nemzetiszínű lobogóra középre egy körbe. . . Lenin fekete-fehér arcképét rajzolta, ami messziről egy árnyékolt, lyukas zászlónak tűnt. . . Egyetlen parancsnok vette észre a hasonlóságot, de valószínűleg tartott a következményektől, ezért nem tett semmit. -- Ha botrányt csinál, akkor még többen ismerték volna meg a lyukas lobogó üzenetét -- mesélte Kornél" (Tóth Gábor 2021.)
Folytatom Medveczky Attila írásának bemutatását:
Később az Intertouristnál a reklám-marketinget vezettem, tehát felkapaszkodtam a ranglétrán. Fő feladatom az volt, hogy nyugati lapokban akciókat hirdessek meg, és azokat rajzoljam meg. 1989-ben pedig az jutott eszembe, hogy a dolláros üzlethálózatot vegye át a 700 ott dolgozó, és csinálunk egy kiváló népművészeti bolthálózatot. Hiába alapítottuk meg a szakszervezetünket, a Belkereskedelmi Minisztérium meg az ÁVÜ (Állami Vagyonügynökség) elkótyavetyélte a Csemegét és leányvállalatát Intertouristot az osztrák Julius Meinl cég tulajdonosainak.
–Kénytelen voltam. 2000-re rám elég rossz idők jártak. 1998-ig nagy cégeknek dolgozhattam, de végül nem bírtam a piaci versenyt, elestem a munkáktól, azért is, mert csak kézzel rajzoltam. Viszont addigra már számítógépes adatban kérték az anyagot. Elhatároztam, én is megtanulom a számítógépes programokat. Egyik munkámért cserébe kaptam egy remek gépet, és elkezdtem tanulni.
Az Emlékezz Európa! –sorozat darabjait nézve azt mondhatja egy ügyes számítógépkezelő, erre ő is képes, csak adják meg neki a szükséges paramétereket. Tehát esetünkben hol kezdődik a művészet?
Plakátjaim alkalmazott grafikák, és nem propaganda célokra készültek
–Hol kezdődik Van Goghnál a művészet? Az ecsetnél? A vászonnál? Nem, hanem a gondolatnál. Amikor a művész szemével veszi észre a búzamezőt. Továbbmenve: az én plakátjaim alkalmazott grafikák, és nem propaganda célokra készültek, mert ezek a művek nem kijelentenek, hanem tanúsítanak. Ezért ezeket a plakátokat beszélő plakátoknak nevezem. Azt a kezdettől fogva pontosan tudtam, hogy ez az egysíkú „polgárpukkasztás”, - még ha oly gyorsan is teremt szimpátiát, nem lehet végcél. A sors, - mint annyiszor - ismét kedvembe járt. A Zichy Kastély-béli kiállításon művésztársra leltem Mester István festőművész személyében. Őt nemrég mutatta be a Magyar Fórum Időközben több száz ismeretséget köthettem, sokak tiszteltek meg bizalmukkal, remélem nem sértődik meg senki, de egy különleges asszonyt szeretnék kiemelni. Wittner Mária személyében találtam egy olyan igaz emberre, kinek bíztató szavaira és segítségével minden feladat könnyűvé válik. Célom lett, hogy az általam nemesnek tartott értékek mellett egy-egy kiállítást szervezzek mindazokkal akik a magyarság értékeit vallják, elfogadják és hirdetik.
Ezek a plakátok ugyanazt mondják a külföldinek, mint a magyarnak?
–Nem hiszem, hogy a legtöbbhöz külön kommentárt kéne fűzni. Vannak azonban „kuriózumok”, melyek a rendszer lelketlenségét példázzák. Ilyen az a plakát, amelyik az Országos Gyűjtőfogházba kihelyezett ítélethirdetést mutatja be. Amikor a félholttá vert vádlottat hordágyon vitték a helyszínre. A fotó fölé pedig odatettem a Rákosi és Lenin képét és az akkor ismert mondatot: „az alkotmány fegyver a dolgozó nép kezében.” Hol volt akkor a dolgozóknak alkotmányos joguk? Ebben az esetben egy fotót egészítettem ki, de nem hamisítás céljából, de arra is van példa, hogy megálmodom a szituációt.
A célom pedig nem más, mint láttatni a sokszor eltakargatott, elhazudott vagy elhallgatott valót ezekkel a „beszélő plakátokkal”.
Medveczky Attila (2012.)
Sokan megkérdezhették magukban, hogy mit jelent az A.D. monogram!
Kornél két jelentéssel magyarázta:
- Anno Domini (az úr évében)
- Albrecht Dürer (reneszánsz alkotóművész)
Néhány kép az ismert eseményekről
2011.
"Magyarország
Köztársasági elnöke – a közigazgatási és igazságügyi miniszter előterjesztésére
– nemzeti ünnepünk, október 23-a, az 1956-os forradalom és szabadságharc 55.
évfordulója alkalmából
Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt (polgári tagozat)
kitüntetést adományozta" A szöveg és a lenti kép forrása:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése