Monoron, két szék között a földön. . . a Duna-Tisza közén, évszázados, de egyre gyorsuló hatású tévedéseinkkel élünk.
Korábbi Monoldal bejegyzésben már szerepelt egy írás, amiben a szerző 100 évvel ezelőtt az Alföld jellegének elvesztése miatt aggódott, mert már voltak jelei.
Ne menjünk messzire, itt van például Monor. . . Az egykori tavak és vizes élőhelyek helyén sok helyen ipari erdőt ültettek, két évtized alatt több nyereséget hoz, mint máshol. Miközben a maradék vizet is elpárologtatja a talajból! De, van ahol feltöltötték a laposokat és házakat építettek rá, ezzel egy időben -- mivel már épületeket veszélyeztetett, ezért elvezették a maradék vizet is, de alkalmanként visszatérhet, és okozhat kárt. Ki volt ott előbb? A víz vagy a ház? Nem gond, majd lentebb fúrják a kutat. . . ha az sem elég -- szörcsög a kút -- majd felállítanak egy bizottságot a kivizsgálására.
A vizes témáról folyamatban van egy összefoglaló írásom, hamarosan olvasható.
A Duna költői
Öt évszázad versei a Dunáról
Szalatnai Rezső (1944)
(Előszó, a korszak helyesírásával)
"A Duna a magyar lélek legnagyobb kifejezője. Szabályozza és megméri életünket, mint egy óriás hőmérő. Utainkat igazítja és vezérli. Tájainkat szervezi. Közlekedésünket és társadalmi életünket, településeinket összeállítja és csoportosítja. Szeszélye sujt és felemel. Értelemhez juttatja városainkat, beleavatkozik messzi északi és keleti vidékek életébe. Sikert és reményt visz a szegény favágó otthonába és a pénzváltók palotáiba. Nagy varázsló a Duna. Kölcsönösen hat mindnyájunkra. Titkon és nyilvánosan vele élünk, mint egy életosztó szeretővel. Neve címerünk és előnevünk, zászlónk és jelszónk, emlékünk és reményünk. Minduntalan átvonul életünkön, mint egy termékeny gondolat s a jövő lehetősége. Veszélyek idején a fejünk felett izzik és nyugtalanítja lelkiismeretünket. Jósorsban elandalít és felejtet szépen, mint egy édes muzsikaszó. Szeretjük mi a Dunát nagyon.
Mindnyájan emlékszünk arra a percre, amikor először pillantottuk meg a folyót. Az élet döntő látomásai ilyenek. A nagyság és erő, élet és álom, biztonság és hagyomány érzelmei fogták meg szívünket. Vizének tükrén felcsillant egyéni sorsunk s nemzetünk sorsa is erősen. A táj néha világnézet. Egy életre döntő hatással van a gyermekkori táj. Az első természeti kép alakítja ki alapszemléletünket, képzeletünk állandó színpadát. Akkor jő létre a tájszemlélet, amikor kialakul az emberben az egyéniség."
A könyvben szereplő szerzők:
(Ugyanitt jó állapotú időgépet vásárolnék. . .)
Tóth Gábor
A Monoldal fő támogatója a 2025-ben 39 esztendős
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése