Figyelem! Az alapszíntől eltérő szövegrészek linkek!
A Vásártérről lassan múlt időben beszélhetünk már. . . pedig kezdetben a mai Fillér utcáig tartott (egészen pontosan ott kezdődött), a Dózsa György utca ezen szakasza Vásár (néha olvasható Vásári-nak is) utca volt.
A MÉH telepekről szóló sorozat első részében a Kossuth Lajos utcai telepről meséltem:
"Az elbeszélések alapján úgy tudjuk, hogy ez a MÉH telep a Város közepén, az evangélikus templommal szemben, nagyjából a mai Ami Süti helyén volt, akkor még mellette állt a hentesüzlet, amit közegészségügyi problémaként fel is vetettek, majd el is költöztették a MÉH telepet, de erről majd a második részben."
A második részben az ürgebőr/MÉH telep kapcsolatról írtam "A Tanú" című film egyik jelenetének magyarázataként.
Még egy kis emlékeztető:
MÉH: Melléktermék- és Hulladékhasznosító Vállalat
az 1950-es évek elején alakult.
1970.
A tudósítás a régi, Kossuth Lajos utcai telepnél kezdődik, aztán megtudhatjuk, hogy a vásártéri telephely csak ideiglenes, mert a 4-es főút mentén egy újat építenek majd. Feleleveníthetjük a hulladékgyűjtéssel kapcsolatban az úttörőmozgalmat is. . .
És nem utolsósorban a városkép változása -- a mai állapot -- magyarázata: "az üresen maradt telken a tervek szerint a közeljövőben emeletesház épül majd"
Ahogy azt fentebb írtam a sarkon (Kossuth-Deák) még ott állt az egykori hentesüzlet/magánház is, végül ennek a helyére is emeletesház épült.
A Monor holt telkek sorozatban már szerepelt a Schmitterer ház
https://monoldal.blogspot.com/2025/03/monor-holt-telkek-2.html
https://adt.arcanum.com/hu/view/PestMegyeiHirlap_1970_12/?query=M%C3%89H+telep++Monor&pg=89&layout=s
(A link megnyitásához ADT előfizetés szükséges!)
A sorozat első két része itt olvasható:
Észrevételeket szívesen fogadok!
(Ugyanitt jó állapotú időgépet vásárolnék. . .)
Tóth Gábor
2025. október 13.
A Monoldal fő támogatója a 2025-ben 39 esztendős

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése