A nyelvkutatás útelágazásai
Ne feledjék, a cél egy szó: Monor!
A kép kattintással nagyítható!
(Hogy a nyelvkutatás mennyire szerteágazó, azt Monor rovásfeliratának olvasási irányát jelző írásjel is bizonyítja: cél, celőke, ma nyílvesszőnek mondjuk!)
Évek óta kerülgetem, vagy inkább kerülöm a most mégis
sorra került témánkat -- mert sokan “lerágott csontként “ gondolnak rá --
Szóval most
következzék a fényesre koptatott csontból a velő!
Azt még talán hozzá kell
tennem, hogy megpróbáltam a legegyszerűbb, legérthetőbb módon fogalmazni,
idegen szavakat és szakkifejezéseket csak a legvégső esetben alkalmazva, de így
sem egyszerű olvasmány.
Nem a kész ételt adom, hanem a hozzávalókat, mindenki
maga döntse el, hogy mit főz belőle, de néhány esetben "hangosan gondolkodva" elmondom a véleményem, remélve, hogy ezzel nem befolyásolom a döntésük.
Köszönettel tartozom Csóka Géza barátomnak
a Monorierdei Oláh István Népfőiskola egyik alapítójának, hogy az általa írt,
hamarosan elkészülő Monorierdő Monográfiához igényt tartott a kutatási
anyagomra, ezzel is ösztönözve a munkám.
Az útravaló
Nem vagyok nyelvész,
tulajdonképpen még „tanult” ember sem, de nagyon érdekel a nyelvészet (is), ez
számomra többet jelent egy „muszáj” bizonyítvány, diploma megszerzésétől.
Nem
köt az iskolában-, egyetemen korlátok közé szorított és ritkán frissített
tananyag, ezzel szemben több oldalról vizsgálom a témát, a megérzéseimre is
hallgatok -- ami később sokszor beigazolódik.
A tapasztalataim elsősorban a hasonló szemléletű
érdeklődőkkel szeretném megosztani, őket további gondolkodásra hívni.
Ezt az
írásom sem akadémiai székfoglalónak szántam.
De, nem zárkózom el a „szakemberekkel” való vitától
sem, ha érvekkel és nem káromkodással fejtik
ki véleményüket az őket védő falak mögül, mint azt többször láthattuk. Az átlag
monori érdeklődését és olvasottságát ismerve, az érdektelenség nagyobb lesz,
mint a vitába szállók tömege, már régen nem itt tartanánk, ha a monori lakosok
közt több gondolkodó, találgató, kísérletező élne.
Szinte már jelmondatommá
vált: aki másol, az legfeljebb “csak” hibázik, de aki “csak” találgat,
az már gondolkodik is!
A célom kezdetektől az ügy előre mozdítása volt, kutatásaim során a korábbi kutatások anyagát is
elemeztem, ezekből jellemezni lehet a nyelvészet akkori és jelenlegi helyzetét
is.
Ha valaki kicsit is foglalkozott nyelvészettel vagy írástörténettel,
akkor tudja, hogy például egy szótár elkészítése szinte
teljesíthetetlen feladatokat ad egy kutató számára, egy kivételesen hosszú élet munkája is kevés hozzá.
Lásd pl. Rásonyi László turkulógus
(1899-1984) egyik sokszor hivatkozott, de akkor még csak kéziratként létező, kun személynevekről készített munkáját,
amit végül tanítványa -- Baski Imre -- fejezett be, és úgy tudom, hogy
magyarul még mindig nem jelent meg. . .
·
Onomasticon Turcium.
Turkic Personal Names as collected by László Rásonyi. (Bloomington, Indiana, 2007)
Nem véletlenül ezt a szótárt hoztam fel példaként, később még fontos szerepe lesz.
Egy már ismert, lejegyzett nyelv esetén is rengeteg
buktató állja utunkat, ha további kutatásba kezdünk.
A következő felsorolás nem
csak a magyar nyelvre-írásra vonatkozik, néhány pontja általános érvényességű.
-- A középkorból kevés eredeti írásemlékünk maradt
(háborúban, tűzben elpusztult, vagy szándékosan megsemmisítették az iratokat-, okleveleket,
de számomra a fára rótt emlékeink hiánya a legfájóbb).
A "magyar nyelvű és írású" ókor tudósaink nagy része szerint nem is létezett. . . sőt írás tekintetében a kora középkort is elvetik, ami együtt jár azzal, hogy a nyelvet is.
-- Nem szándékos hibák (pl. egyszerű elírás).
-- A lejegyző szemlélete (milyen irányba vitte kutatást pl. megbízói
kérésére, illetve általában a saját szakterületének, érdeklődésének megfelelő megoldást
keres -- és véletlenül -- általában meg is találja).
-- A megörökített személy esetleges tájszólása
(gondoljunk csak az e-ö magánhangzók cseréjére vagy a Monoron is
használt szóváltozatokra, o helyett u pl. Bokros-Bukros, de mondhatnánk
az i-t is pl. kegyelmed-kigyelmed, és a teljesen más hangzású tájszavakról még
nem is beszéltünk, de idővel szóba kerülnek majd).
-- A lejegyzéstől eltelt idő, azóta kihalt a nyelv,
vagy nagymértékben keveredett, torzult emiatt már nincs módunk
összehasonlításra.
-- Ha például a lejegyzett nyelvhez eredetileg saját
írás tartozott megfelelő hangkészlettel, de azt elsorvasztották, és a lejegyzés
az arra alkalmatlan -- általában -- latin ABC-vel történt (így jártunk,
mi magyarok), a pusztai-sztyeppei rokonainknak a cirill írás jutott (lásd a Szovjetunió egykori tagállamait).
-- A nyelvet lejegyző személy külföldi volt, a saját -- azon
belül is kezdetleges -- helyesírását alkalmazta (szinte az összes korai
nyelvemlékünkre érvényes).
-- A nyelvet vizsgáló kutató nem beszélte a nyelvet (a
kutatás korai időszakára gondolok -- valahol el kellett kezdeni).
-- A lehetséges párhuzamok nem kellő mértékű
vizsgálata (Monor eddigi névkutatásának egyik hiányossága).
-- Ezt tetézi a különféle irányzatok bezártsága, merev
hozzáállása.
-- Szakmai féltékenység.
És sorolhatnánk még az apró, de bizonyos esetekben
fontos részleteket.
Olvasóim hamarosan megláthatják, hogy még egy szó -- Monor
-- eredetének-jelentésének vizsgálata is milyen mennyiségű újdonságot adhat,
ezért oldalunk vállalásához híven több részletben közöljük.
A felhasznált és ajánlott irodalom a 7 részből álló sorozat (és egyre több, ma már 11 rész, ebből 8 közzétéve) végén, valószínűleg egy önálló részben következik majd.
Fontos tudnivaló, hogy az összes interneten olvasható rész folyamatosan frissül, akár az önök észrevételei által is!
Észrevételeket szívesen fogadok!
Az eddig közzétett további részek:
1. rész:
Fő támogatónk a 2016-ban 30 esztendős
Már nem is emlékszem mikortól-2016. Tóth Gábor
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése